A kormánypárti politikus azt mondta: a KDNP és személy szerint ő is elkötelezett híve annak, hogy Schmitt Pál a Magyar Köztársaság elnöke legyen. Láthattunk az elmúlt időszakban egy igen tiszteletre méltó arisztokratikus köztársasági elnököt az elefántcsonttorony magasságában. Itt az ideje annak, hogy az arisztokratikus attitűd helyett a plebejus attitűd érvényesüljön - jelentette ki.A köztársasági elnök mint a nemzeti egység megtestesítője, valamilyen formában felette áll a társadalomnak, a népnek, de végre egy olyan elnök kell, aki közülünk való. Ez a plebejus attitűd, amit rendkívül fontosnak tartunk és egy új korszak kezdetének - fogalmazott a KDNP elnöke a két frakció együttes ülésén. Semjén Zsolt a jelölt melletti egyik érvként említette, hogy mindennap olvassa az evangéliumot, "a Szentírásból erejéből élő ember".Kiemelve a nemzeti szempontot azt mondta, Schmitt Pált igen gazdag diplomáciai tapasztalata felvértezi, így a magyar és a határon túli magyar érdekérvényesítést professzionálisan és elkötelezett módon képviselheti és mindenütt érvényre juttathatja.A kereszténydemokraták első embere rámutatott: ha az autonómia különböző formái a világon megvalósulhatnak, és más kisebbségeket, népcsoportokat megilletnek Európában, akkor mi sem lehetünk másodosztályú európai polgárok. A miniszterelnök-helyettes a jelölthöz fordulva arra volt kíváncsi, hogy Schmitt Pál hogyan vélekedik az autonómia kérdéséről, mi az álláspontja.Schmitt Pál válaszában úgy fogalmazott: az autonómia különböző fokai ismertek, s nekünk soha nem szabad letenni arról, hogy a határon túli magyaroknak egyfajta autonómiát szerezzünk. Az autonómiát alulról kell kiharcolni, de felülről engedélyezik, "különben nem megy" - tette hozzá. Olyan kormány és olyan partner kell, akivel szót értenek és olyan lelkes, egységes magyar kisebbség kell adott esetben, akik elhatározták, hogy ezt megvívják. Ha ilyen hívás érkezik, biztosan szívesen veszek részt benne - jelezte az államfőjelölt.
Semjén szerint Schmitt Pál plebejus
Itt az ideje annak, hogy az arisztokratikus attitűd helyett a plebejus attitűd érvényesüljön, olyan köztársasági elnök kell, aki közülünk való - mondta Semjén Zsolt, miután a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja csütörtökön a Parlamentben meghallgatta Schmitt Pál államfőjelölt elképzeléseit.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.