A közlemény szerint a kormány új lendületet kíván adni a turizmusnak, ennek jegyében első lépésként a nemzetgazdasági miniszter leváltotta a kilenc regionális idegenforgalmi bizottság (RIB) elnökét és tagjait, összesen 116 főt.A tárca tervei szerint hangsúlyosabb szerepet kapnának a régiók, és a regionális irányítás. A tervek megvalósításához a most működő rendszer újragondolása az első lépés. A nemzetgazdasági tárca elvárásai szerint a bizottságok leendő új elnökei és tagjai képesek lesznek arra, hogy kiaknázzák a turizmus multiplikátor hatását, amelynek köszönhetően a gazdaság több, "jövőt jelentő" területe is lendületet kaphat.A regionális idegenforgalmi bizottságok turisztikai koordinációs szervezetként működnek. Feladatait testületi ülés keretében és munkaszervezete útján látja el, jogosítványait az ülésen gyakorolja.
Leváltották a regionális idegenforgalmi bizottságok elnökeit és tagjait
Leváltotta június 21-i hatállyal a regionális idegenforgalmi bizottságok elnökeit és tagjait a Nemzetgazdasági Minisztérium - közölte a tárca csütörtökön..
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.