Kovács Tamás december 13-án tölti be 70. életévét, ezért a szabályok értelmében nyugdíjba kell vonulnia. A lap belső forrásból úgy értesült: legalább négyen tekinthetők esélyesnek a legfőbb ügyészi poszt betöltésére: Belovics Ervin büntetőjogi főügyészhelyettes, Ihász Sándor fővárosi főügyész, Sódor István fővárosi fellebbviteli főügyész, illetve Polt Péter korábbi legfőbb ügyész, aki jelenleg a büntetőbírósági ügyek főosztályvezetője. "A kormányoldaltól állítólag az a jelölt kap majd a támogatást, aki hajlandó vállalni egy Gyurcsány Ferenc elleni kirakatpert, lehetőleg őrizetbe vétellel" - írta a lap. A Népszava forrásai szerint az ügyészségnek a kormány felügyelete-irányítása alá rendelése még ebben az évben megtörténhet.
Népszava: a kormány alá rendelhetik az ügyészséget
A Népszava szerint bizonyosra vehető, hogy belátható időn belül a kormány felügyelete alá rendelhetik az ügyészség szervezetét, ám azt még nem tudni, hogy a döntéssel megvárják-e Kovács Tamás legfőbb ügyész decemberi nyugdíjba vonulását vagy sem.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.