A lap szerint a hivatal munkájának megkönnyítése érdekében a rendőrség központi bankszámla-nyilvántartót állíttatna föl.Az Európai Unió Tanácsa 2007. december 6-án döntött arról, hogy a tagállamoknak 2008. december 31-ig létre kell hozniuk legalább egy vagyon-visszaszerzési hivatalt, amelyek feladata az olyan, bűncselekményekből származó jövedelmek és a bűncselekményekhez kapcsolódó egyéb tulajdonok felkutatásának elősegítése, amelyeket a büntetőeljárás során az illetékes hatóságok befagyaszthatnak, lefoglalhatnak vagy elkobozhatnak.Magyarországon a hivatal a Nemzeti Nyomozó Iroda keretei között alakult meg, mindössze nyolc fővel. A lapnak Bereczki Zoltán, az NNI illetékes osztályvezetője elmondta: a vagyon-visszaszerzési hivatalok eljárása sokkal gyorsabb, mint a bűnözők külföldre menekített vagyonának felkutatására alkalmazott hagyományos eljárás, a jogsegély.Ugyanakkor a hazai szabályozás nem könnyíti meg a hivatal dolgát, sok uniós tagállammal ellentétben Magyarországon nincs központi bankszámla-nyilvántartó, ahol percek alatt ki lehetne deríteni, hogy valakinek mely bankokban, takarékszövetkezetekben és brókercégeknél van számlája. A rendőrség illetékesei azt szeretnék, ha a bűnös pénzek hatékonyabb felderítése érdekében nálunk is létrehoznának egy központi bankszámla-nyilvántartót - írta a Népszabadság.
Magyar bűnözők pénzére vadásznak a vagyonvisszaszerzők
Hatvanhét bűnügyben több milliárd forintnyi vagyont derített fel fennállásának egy éve alatt a Magyar Vagyon-visszaszerzési Hivatal; Magyarországon és az EU tagállamaiban 264 ingatlant, 310 céget, járműveket, üzlethelyiségeket és közel kéttucatnyi bankszámlát foglaltattak le - írta a Népszabadság szerdai számában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.