A Fidesz csak a "médiaalkotmánynak" nevezett, a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló javaslatot halasztja az őszi ülésszakra. "Ennek érdekében össze fogjuk vonni a közmédiumok felügyelőbizottságait, és végig fogjuk vinni azokat a módosításokat, amelyek a kiegyensúlyozottságot szolgálják" - fogalmazott a képviselő.A képviselő bejelentette, hogy a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi létszámát a tervezett öt főről nyolcra emelik, s ezáltal minden ellenzéki párt tud tagot delegálni a testületbe. A Fidesz bizottsági módosító javaslatban terjesztette újabb indítványait a kulturális és sajtóbizottság elé. Ezek a módosítások a közmédiumok törvényes működésének visszaállítását, a kuratóriumok nagyságának csökkentését szolgálják - mutatott rá Rogán Antal, aki hangsúlyozta, hogy a módosító csomagban az ellenzék által kifogásolt jó néhány tételt igyekeztek figyelembe venni. Rogán elmondta: a "médiaalkotmánynak" nevezett, a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló módosító indítvánnyal kapcsolatos társadalmi vitát nyáron le lehet folytatni, így annak parlamenti részletes vitájára csak az őszi ülésszakban térnek vissza. A kulturális és sajtóbizottság csütörtökön a Cser-Palkovics András és Rogán Antal képviselők által benyújtott, a közmédiumokat, a felügyeleti szerveket, és a médiatörvényt érintő törvényjavaslati csomagról tárgyalt, de immár a fideszes módosításokról szavazott. Egy kormánypárti módosítás nyomán az alkotmánymódosítással foglalkozó részbe visszakerült a sajtószabadságra való utalás mellett a véleménynyilvánítás szabadsága. A Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi tagjainak száma az előzetesen tervezett öt helyett nyolc lesz, amelybe hármat a kormánypártok, hármat az ellenzék, kettőt pedig a Médiatanács delegálna. Rogán Antal még a bizottság ülésén elmondta: csak a későbbiek folyamán válik véglegessé, hogy külön-külön vezetője lesz-e a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnak és a mellette működő Médiatanácsnak, vagy egy személy tölti be majd mindkét funkciót. Mandur László MSZP-s képviselő az MTI-nek az ülés után elmondta, hogy a Fidesz módszere elfogadhatatlan, hiszen a bizottsághoz érkezett módosító indítványokat csak az ülésen ismerhették meg a bizottsági tagok. Továbbá ebben az ügyben szerinte nem lehet valós társadalmi vita lefolytatásáról beszélni.A Jobbik részéről Novák Előd az ülésen nehezményezte, hogy a közmédiumok civil felügyeleti szervének tizenkét tagú kuratóriumában az újságírói szervezetek nem képviseltethetik magukat.Az összesen öt előterjesztést tartalmazó médiacsomagot Cser-Palkovics András és Rogán Antal fideszes képviselők még múlt pénteken nyújtották be. A két képviselő egyebek mellett azt kezdeményezte, hogy a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió közalapítványainak és a Magyar Távirati Iroda tulajdonosi tanácsadó testületének jogutódjaként hozzák létre a Közszolgálati Közalapítványt. Létrejönne továbbá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, amelynek autonóm államigazgatási szerve a Médiatanács lenne. A csomagnak része egy alkotmánymódosítási javaslat, egy nagy terjedelmű - a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló - előterjesztés, két országgyűlési határozat, valamint a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló indítvány is.
A médiacsomag egy részét még nyáron átnyomná a Fidesz
Működőképes és olcsóbb közmédiumokat szeretne a Fidesz, ezért azokat a változásokat, amelyek a média működését kiegyensúlyozottabbá és olcsóbbá teszik, még a nyári ülésszak alatt végigviszik a parlamenten - mondta Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának csütörtöki ülése közben tartott sajtótájékoztatóján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.