Az utcai dulakodásban előkerült egy gázpisztoly, a polgárőr ezzel fenyegette meg a helyi romaszervezet vezetőjét, majd a polgármesterre támadt. A férfi két polgárőrre is pisztolyt fogott. Egyikük ezt meg is örökítette a mobiltelefonjával. Tóth Csaba (független), a csaknem háromszáz lakosú somogyi település polgármestere csütörtökön megerősítette a Somogyi Hírlapban közzétett incidenst.A polgármester beszámolója szerint kedd délelőtt a közmunkások szóltak neki, hogy az utcán egymásnak esett a helyi romaszervezet vezetője és a polgárőrség vezetője. Igyekezett lecsitítani őket, ám a polgárőr - egyik kezében egy gázpisztollyal, a másikban egy gázsprével - "ocsmány szidalmazás" közepette őt is megfenyegette. Ekkor hívtam a rendőröket, akik mindkettőjüket feljelentették - mondta a polgármester, aki közölte: az őt ért fenyegetés miatt feljelentést tesz a polgárőrség vezetője ellen.Az MTI telefonon nem tudta elérni sem a polgárőrség, sem a roma szervezet vezetőjét. A polgármester szerint a roma vezetőt valószínűleg azért nem, mert kihallgatáson van a rendőrségen, a polgárőrség vezetőjétől pedig kedden azonnali hatállyal elvették az önkormányzattól kapott mobiltelefont.Tóth Csaba elmondása szerint az öt évvel ezelőtt megalakított, jelenleg 19 tagú polgárőrséget a nyugdíjas korú férfi egy éve vezeti. Rend is van a faluban - dicsérte a polgármester a szervezetet, amelynek vezetőjéről azt mondta: "a munkájával nem is volt baj, de a modora..."Bogdán József, a pamuki romaszervezet vezetője a lapnak azt mondta: kérdőre vonta a helyi polgárőrség vezetőjét, mert visszahallotta, hogy szidalmazta őt és a polgármestert. A polgárőr felesége viszont azt állította, hogy romaszervezet vezetője egyszerűen nekik rontott, s ők védekezni kényszerültek.
Pisztolyt szegezett a polgármester fejéhez a polgárőr
Egymásnak esett a pamuki polgárőrség vezetője és a helyi romavezető.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.