A napilap közlése szerint a kinevezés elhúzódásának oka, hogy a bizottságba csak C típusú átvilágítással rendelkező tagok ülhetnek, ám a jobbikos jelöltnek, Staudt Gábornak ilyenje még nincs. Mint írták, Staudt vizsgálatának elhúzódására az lehet a magyarázat, hogy az átvilágítást végző titkosszolgálatoknak vele több dolga van, mivel a Magyar Gárda Egyesület alapító tagja volt.A lap megkereste az érintett képviselőt is. Mint írták, Staudt szerint nem véletlen, hogy lassan halad az átvilágítása, más politikusoké viszont nem. A szolgálatok jól kihasználják ezt az időszakot, mert „legálisan, 30 napon keresztül minden adatot összegyűjthetnek” a jobbikosokról – mondta. Staudt azt is jelezte, hogy ha merült volna fel vele szemben bármilyen nemzetbiztonsági aggály, akkor a szolgálatok már keresték és kérdezgették volna, ám ilyen eddig nem történt.
Még mindig vizsgálja a titkosszolgálat az egyik jobbikost
Még mindig nem nevezték ki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos tagját, ám napokon belül meg kell születnie az erről szóló döntésnek – írta szerdai számában a Népszava.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.