A rendőrség adatai szerint kedd délután a terepjáró Csemő irányából Cegléd felé tartott, eközben - egyelőre ismeretlen okból - elgázolt egy 70 éves, az úton kerékpározó ceglédi asszonyt, majd megállás nélkül folytatta útját. Mintegy öt perccel később a jármű Cegléd lakott területén elütött egy másik, 63 éves kerékpárost, majd szintén megállás nélkül továbbhajtott.A 70 éves nő belehalt sérüléseibe, míg a másik sértett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.Az eset kapcsán a rendőrök egy ceglédi férfit előállítottak, megtették vele szemben a szükséges intézkedéseket, majd hazaengedték. A közlemény szerint H. József ellen halálos közlekedési baleset gondatlan okozása, valamint segítségnyújtás elmulasztása két rendbeli bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Két biciklist is elgázolt, majd továbbhajtott egy autós
Öt percen belül két kerékpárost gázolt el egy terepjáró Cegléd közelében, majd továbbhajtott; egy idős nő a baleset következtében meghalt - közölte szerdán a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.