A kormányfő főtanácsadójaként dolgozik Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke, akivel kapcsolatban Orbán Viktor április 29-én azt jelentette be, hogy a nemzetközi szervezetekkel való tárgyalásokban lesz "összekötő".
A miniszterelnök mellett főtanácsadóként dolgozik Hegedűs Zsuzsa szociológus is, a Szabadság Kör egyik alapítója, valamint Gottfried Péter, aki az első Orbán-kormány idején helyettes államtitkárként elsősorban külgazdasági témákkal foglalkozott, majd a következő kabinet nagykövetnek nevezte ki. Róla a Népszabadság június 4-én azt írta, Orbán Viktor külpolitikai tanácsadója lesz, május 11-én Martonyi János - akkor még kijelölt külügyminiszterként - pedig azt mondta, európai integrációs kérdésekben segíti majd Orbán Viktor munkáját.
A kormányfőt segíti még tanácsadóként: Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő gyermek- és családügyekben, Balogh Gábor világbajnok, olimpiai ezüstérmes öttusázó pedig sportügyekben.
Ők mindannyian már a Miniszterelnökségen belül dolgoznak.
Kik Orbán Viktor tanácsadói?
Három főtanácsadó és két tanácsadó állt eddig munkába Orbán Viktor miniszterelnök mellett, számuk azonban még várhatóan nőni fog - tudta meg az MTI kedden.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.