Fazekas Géza a lapnak azt mondta: hamarosan kezdődhet a több ezer oldalnyi nyomozati iratanyag ismertetése a gyanúsítottakkal és védőikkel. Erre alapesetben 30, de legfeljebb 90 nap van, majd ezután készülhet el a vádirat – tette hozzá a szóvivő. Eközben június 19-én lejár az ügy fő gyanúsítottja, a csaknem egy éve előzetes letartóztatásban lévő Budaházy elleni kényszerintézkedés határideje. Ezt a bűnismétlés veszélyére hivatkozva az ügyészség meghosszabbítaná – a kérelemről a Fővárosi Bíróság nem jogerős döntése a héten várható - írta a lap. Az ügynek 17 gyanúsítottja van, Budaházyval - a Magyarok Nyilai feltételezett katonai vezetőjével - együtt 11 ember van előzetesben. A feltételezett terrorszervezet tagjai az ügyészség gyanúja szerint másfél éven keresztül követtek el Molotov-koktélos támadásokat többségében politikusok házai ellen.
Befejeződött a nyomozás a Magyarok Nyilai ügyében
Befejezte az ügyészség az érdemi nyomozást Budaházy György és a Magyarok Nyilai szervezettel kapcsolatos, terrorizmus és más bűncselekmények gyanúja ügyében - írta keddi számában a Népszava a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjére hivatkozva.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.