Hegedűs Tamás képviselő keddi sajtótájékoztatóján példátlannak nevezte, hogy az éjszakába nyúló hétfői plenáris ülésen az előterjesztő kezdeményezésére lezárták a választási eljárásról szóló fideszes indítvány általános vitáját, miközben még lettek volna további hozzászólások a témához. Megjegyezte, hogy az indítvány a médiacsomaggal együtt hétfőn került fel a napirendre, pénteken még nem volt arról szó, hogy a képviselők lefolytatják az általános vitát. Ez a fajta előterjesztési gyakorlat méltatlan a törvényhozás szelleméhez és lehetetlenné teszi, hogy az ellenzék érdemben foglalkozhasson a javaslatokkal - értékelte Hegedűs Tamás, aki kifogásolta a bizottsági munka "elsúlytalanítását" is annak kapcsán, hogy a bizottsági ülések gyakran a plenáris tanácskozások alatt zajlanak. Közölte: azt várják a kormánytöbbségtől, hogy a jó kormányzás mellett a jó törvényhozás feltételeinek biztosítását is tekintse feladatának, tegye lehetővé az érdemi vitát az előterjesztésekről.
Jobbik: a parlamentarizmust csúfolja a kormány előterjesztési gyakorlata
A Jobbik szerint méltatlan a törvényhozás szelleméhez, és a parlamentarizmus, illetve a törvényhozási munka megcsúfolása az a gyakorlat, amit a kormánytöbbség a javaslatok előterjesztése és megvitatása ügyében folytat.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.