"A továbbiakat ezek értékelése után határozza meg a nyomozóhatóság" - mondta Szilágyi László. Az ügy részleteiről - a nyomozás érdekeire való tekintettel - nem közölt részleteket a szóvivő. A rendőrség egy bejelentés után pénteken tartott házkutatást "halaszthatatlan nyomozati cselekményként" a szabolcsi község polgármesteri hivatalában. A szóvivő korábbi tájékoztatása szerint senkit sem vettek őrizetbe, a hivatal pénztárosát viszont megkérték, hogy a rendőrségen tegyen tanúvallomást. Szilágyi László az MTI kérdésére nem kívánta megnevezni sem a feljelentő, sem a feljelentett személyt, így azt sem tudni, hogy a bejelentésnek van-e köze a vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel vádolt Vincze Ferenc Tibor polgármester folyamatban lévő bírósági ügyéhez.
Iratokat foglaltak le a dögei polgármesteri hivatalban
Iratokat foglalt le és tanúkihallgatást tartott a rendőrség a dögei polgármesteri hivatalban a pénteki házkutatáson - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.