Az LMP frakcióvezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy valamennyi törvényhozási tárgykörben igyekeztek konstruktív módosító javaslatokkal előállni. Az eddigi témáknak körülbelül kétharmadában szavaztak a kormánytöbbséggel szemben, és körülbelül egyharmadában támogatták, vagy tartózkodtak a kormányoldal előterjesztéseinél; három törvényjavaslattal és egy házszabály-módosítással álltak elő.
Kitért arra a korábbi ígéretükre is, hogy ha felkerülnek a politikai térképre, azt megpróbálják átrajzolni. Kijelentette, hogy ma Magyarországon a fő politikai különbség nem a szimbolikus küzdelmekben van. Véleménye szerint az egyik oldalon azok állnak, akik tekintélyelvű, centralizált demokráciát akarnak látni, az LMP velük szemben viszont a részvételi demokrácia irányába akar elmozdulni.
A párt törvényjavaslatai kapcsán emlékeztetett arra, javasolták, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága azon tagjai ne vehessenek részt a testület ülésein, akiknek a pártja ellen a titkosszolgálatok vizsgálatot folytatnak. Kitért arra is, hogy előterjesztették a kampányfinanszírozás rendezését szolgáló javaslatukat és emellett beterjesztették a jelenleg hatályos polgári törvénykönyv módosítására szolgáló kezdeményezésüket is.
Jávor Benedek, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke azt mondta, hogy az elmúlt hetekben egy modern, európai értelemben vett zöldpárt képe rajzolódott ki a parlamentben, amelynek alapértékei az igazságosság, az átláthatóság, a demokratikus részvétel és a fenntarthatóság. Kijelentette, hogy habár az elmúlt hetekben elsősorban a kormánypártok diktálták a napirendet, de az LMP mégis képes volt tematizálni a számukra fontos ügyeket és a kormányprogram vitájában számon kérték a zöld, a fenntarthatósági szempontokat.
A bizottsági munkáról azt mondta, hogy három területen, az éghajlatváltozással összefüggő energiapolitika, a vízgazdálkodás és a biodiverzitás megőrzésének kérdéseiben hangsúlyos munkát szeretne végezni.
Schiffer: lehet más az ellenzéki politizálás
Az LMP korábbi választási ígéretének megfelelve többek között azt szerette volna megvalósítani a parlamentben, hogy "lehet más az ellenzéki politizálás" – értékelte Schiffer András pártjának az Országgyűlésben eltöltött egy hónapját.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.