Nem egyszerűen egy olyan programot kell végrehajtani, amely a gazdaság egyik vagy másik problémáját orvosolja – fejtette ki a Bécsben tartózkodó kormányfő. A magyar gazdaság nagyon komoly bajoktól szenved” – fogalmazott.
Példaként említette az adórendszert, amely – mint fogalmazott - hazugságokra épül”, valamint az államadósság magas szintjét. A költségvetésben számos valótlan szám szerepel, s az előző kormány mindenféle trükköt alkalmazott” – jelentette ki. Olyan bevételeket terveztek, amelyek a mostani világgazdasági helyzetben nem realizálódhattak. Néhány kiadási tételt egész egyszerűen elhallgattak. Bizonyos, a következő évben esedékes bevételeket előre beszedtek. Tehát mindenféle trükköket alkalmaztak. Ezt maguk is bevallották “ – mondta. A kormánynak ennek ellenére meg kell próbálnia tartani magát az eredetileg megadott 3,8 százalékos hiánycélhoz. A nemzetközi nyilvánosság, megalapozottan, azt várja, hogy egy kormány év közben nem változtatja a hiánycélt. Úgyhogy ezeket a bevételeket elő kell valahonnan teremtenünk. Ezért kényszerültünk rendkívüli intézkedésekre, amelyek nem állnak közel a szívünkhöz”, mint például a bankadó – olvasható az interjúban.
A kettős állampolgársággal kapcsolatban úgy fogalmazott: rendkívül jó eredmény, ha a hét szomszédból hat el tud fogadni egy, a magyarok számára nagyon fontos kérdésben született döntést. Mindent meg fogunk tenni, hogy a hetedikkel is dűlőre jussunk és jó viszonyt alakíthassunk ki.“ – tette hozzá. A magyar parlament kötelességének tekintette a törvény elfogadását – mondta a kormányfő. Felidézte, hogy más közép-európai országokban is ismert a kettős állampolgárság intézménye, egyúttal utalt arra, hogy a rendszerváltás óta a szomszédos országokban élő magyarok maguk is képviselni tudják politikai érdekeiket. "Nem Budapestről kell megmondani, hogy mi a külföldön élő magyarok érdeke, hanem a magyarok ezt maguk ki tudják fejezni és képviselni is tudják".
A Jobbik választási eredményével kapcsolatban azt mondta, az nem kiugró a szélsőjobboldali erők mai átlagos politikai erejével összehasonlítva Európában”. A Jobbik választási sikerének kulcsa leginkább a kétségbeesés lehetett – vélekedett. Orbán Viktor a nehéz gazdasági helyzet ellenére bizakodónak mutatkozott. Magyarországnak Európa legversenyképesebb adórendszerét és állami bürokráciáját kell felépítenie – mondta. Nyolc év múlva ránk sem fognak ismerni. Fiatalabbak és szebbek leszünk” – fűzte hozzá. A miniszterelnök az International Institute of Finance nemzetközi banki tanácskozásának vendégeként beszédet mondott pénteken az osztrák fővárosban és munkamegbeszélésen találkozott Werner Faymann osztrák kormányfővel.
Orbán Viktor: a magyar gazdaság teljes újjászervezésére van szükség
A magyar gazdaság teljes újjászervezésére van szükség – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az APA osztrák hírügynökségnek adott interjúban pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.