A Bódva, a Sajó és a Hernád egyidejű áradása ellen a megye több mint kétszáz településén védekeztek, sokkal több mint száz ház összedőlt vagy az összedőlés határán áll, több mint háromezer ingatlan megsérült. Ódor Ferenc közölte: tizenhét munkacsoport a jövő hét keddjéig felméri a magántulajdonban lévő épületekben keletkezett károk mértékét, a kormány ennek ismeretében dönt a kárenyhítésről. Első a lakhatás feltételeinek megteremtése, ezt vállalja a kormány - szögezte le a közgyűlés elnöke.
Emlékeztetett arra, hogy mindhárom folyón soha nem látott áradat vonult le, a Hernádon a vízszint 70 centiméterrel haladta meg a valaha mért legmagasabbat. Volt olyan nap, hogy majdnem 20 ezren védekeztek a gátakon, katonák, rendőrök, pénzügyőrök, tűzoltók, vízügyi és katasztrófavédelmi szakemberek, önkéntesek, az árvízzel fenyegetett települések lakói.
Ódor Ferenc közölte: a kormány az önkormányzatok védekezési költségeit állja, csakúgy mint az árvízben megsérült, önkormányzati feladatokat ellátó épületek helyreállítását, a sérült, önkormányzati kezelésben lévő utak rendbetételét is. Mint mondta: a védekezés során kényszerűségből - a lakott területek védése miatt -, művelt mezőgazdasági területekre is rá kellett engedni a vizet, az ilyen földeken esett károkat is 100 százalékban megtéríti a kormány.
A megyegyűlés elnöke úgy fogalmazott: a következő három napban szakemberek felkeresik mindazon magánszemélyeket, akik házaiban kárt okozott a víz, felmérik, hogy milyen mértékben sérült az ingatlan, milyen megoldások lehetnek a helyreállításhoz. Ebben a munkában az államigazgatás, a katasztrófavédelem, a mérnök- és építészkamara szakemberei is részt vesznek - tette hozzá. Ennek ismeretében dönt majd a kormány arról, hogy milyen segítséget nyújt a kárt szenvedetteknek.
A kárfelmérés, kárbecslés mellett tart a takarítás, fertőtlenítés is az árvíz sújtotta térségekben, és megkezdték a védőoltások beadását is a fertőzésveszély elkerülése érdekében. Azt egyelőre megbecsülni sem lehet, hogy az árvíz mekkora kárt okozott az önkormányzati ingatlanokban, utakban, a magántulajdonú házakban, a mezőgazdaságban, s mekkora összegre rúgnak a védekezés költségei.
Megkezdődik a kárfelmérés Borsodban
Megkezdődik a kárfelmérés Borsod-Abaúj-Zemplén megye árvíz sújtotta településein; Ódor Ferenc (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke a lakhatás feltételeinek megteremtését nevezte elsődlegesnek pénteki sajtótájékoztatóján Miskolcon.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.