A baleset Révfülöp külterületén történt, egy magyar rendszámú személyautó fának ütközött a 68-69-es kilométerkőnél - mondta Frankó Marianna, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az autó Tapolca felől közeledett, és eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol fának ütközött. A személyautóban öten utaztak, egyikük, a hátsó ülésen utazó 70 éves osztrák nő a helyszínen életét vesztette. Utastársa, egy 65 éves magyar nő a kórházba szállítást követően halt meg. Egy sérültet a mentők a veszprémi kórházba szállítottak, a sofőrt, egy 74 éves győri férfit mentőhelikopterrel vittek a győri kórházba. Egy osztrák nőt a kaposvári kórházban ápolnak. A mentés idejére elrendelt útzárat már feloldották. A mentőhelikopter miatt a vasúti forgalmat is leállították, de már zavartalan a forgalom.
Halálos baleset a 71-os úton
Belehalt sérüléseibe a 71-es főút révfülöpi szakaszán szerdán kora délután történt baleset egyik súlyos sérültje, így kettőre nőtt a halálos áldozatok száma - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.