A lap úgy tudja: szóba került az is, hogy szimpátiaszavazással döntenek a jelöltről, ahogyan az 2005-ben történt, amikor országos szimpátiaszavazás előzte meg az államfőválasztást. A Népszabadság kiszivárgott értesülésekre hivatkozva azt írja: "kevés az esély arra, hogy Sólyom Lászlónak egy második ciklusra is bizalmat szavaznak, holott e mellett korábban - áttételesen - Merkel német kancellár is érvelt a Fidesz elnökének...". A lap emlékeztet arra, hogy a Magyar Szocialista Párt szombaton dönt arról, hogy állítson-e jelöltet.
Népszabadság: a Fidesz-frakció június 28-án dönt a köztársaságielnök-jelöltről
A Fidesz-frakció június 28-án dönt arról, hogy kit jelöl köztársasági elnöknek és az előtt egy héttel Lázár János frakcióvezető gyűjti össze a Fidesz-KDNP képviselők véleményét - írja szerdai számában a Népszabadság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.