A tér kialakításának a célja az lett volna, hogy egy nyitott, mindenki által látogatható helyet hozzanak létre, s ott lehetővé tegyék a szólás- és véleményszabadság alkotmányos jogának időben korlátlan gyakorlását.A Fővárosi Közgyűlés 2008 júniusában fogadta el Bojár Iván András városarculati tanácsnok javaslatát, ám pénzt azóta sem adtak a programra. Bojár ezért a testület csütörtöki ülésén arra tesz javaslatot, hogy a kialakításra vonatkozó korábbi határozatokat "véglegesen" vonják vissza, azaz a közgyűlés mondja ki: nem támogatja a civil tér kialakítását.A városarculati tanácsnok a közgyűlési dokumentumban egyebek mellett arra emlékeztet, hogy már a Főkert Zrt.-vel és a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal is egyeztettek, és a Szónokok Hordója helyéül a XIV. kerületi Stefánia út és Ajtósi Dürer sor kereszteződésében fekvő aszfaltozott területet jelölték ki.Bojár Iván András szerint a közgyűlés álláspontja a civil tér kialakításával kapcsolatban gyakran változott, ám mostanra világossá vált, hogy "ez a mindenhol máshol ragyogóan működő létesítmény nálunk nem megvalósítható". A tanácsnok közölte: munkatársaival együtt azzal szembesült, hogy "az ügyre fordított idő, a civilekkel és a szakértőkkel folytatott tárgyalások munkaórái mind veszendőbe mentek". Közölte azt is, az ötlettel rokonszenvezőkkel együtt az a meggyőződése, hogy a Szónokok Hordója lelkes fogadtatásra számíthatott volna a város lakói részéről, tekintet nélkül politikai hovatartozásra.Bojár Iván András a visszavonást kezdeményező előterjesztését azzal zárta: "a politikai háttérben meghúzódó érdekellentétek következtében sosem volt reményünk arra, hogy a (Szónokok Hordója) projekt megvalósuljon".
Mégsem lesz magyar Hyde Park Budapesten, mert nincs rá pénz
Mégsem lesz a londoni Hyde Parkhoz hasonló, Szónokok Hordója elnevezésű civil fórum a budapesti Városligetben, mert a Fővárosi Közgyűlés két év után sem biztosított forrást a testület által egyébként korábban támogatott kezdeményezés megvalósítására.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.