Mint írták, az akcióosztály munkatársai kedd hajnalban jelentek meg a III. kerületi lakásnál, ahol a gyanújuk szerint egy 33 éves, körözött férfi tartózkodott.A rendőrök többször is csengettek a lakás ajtaja előtt, azonban senki nem reagált. Ekkor telefonon felhívták a keresett férfi feleségének mobiltelefonját, amelynek csörgését hallották a lakásból.A rendőröknek végül egy zárszakértő segített bejutni a lakásba, ahol elfogták a 33 éves férfit, aki a BRFK tíz legkeresettebb bűnözőjének listáján a második helyén szerepelt, ellene 11 elfogatóparancs volt érvényben.
Elfogták az egyik legkeresettebb fővárosi bűnözőt
Zárszakértő segítségével jutottak be a rendőrök egy III. kerületi lakásba, ahol elfogták a második legkeresettebb fővárosi bűnözőt, aki ellen 11 elfogatóparancs volt érvényben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.