Szabó Miklós szocialista önkormányzati képviselő, a környezetvédelmi bizottság elnöke hozzászólásában leszögezte: fontosnak tartják a civilek bevonását, ami szerintük nem történt meg. A jelenleg tervezett változtatások ellen ezért helyi népszavazást kezdeményeznek - jelentette ki. Kósa Lajos (Fidesz) polgármester válaszában elmondta: egy csaknem egymilliárd forintos fejlesztés keretében igyekeznek a jelenleg erősen lepusztult és szemetes területet igazi pihenőhellyé tenni, ahol az egyetlen változtatás a növényzet rendbetétele lenne.
Népszavazást kezdeményez az MSZP Debrecenben
Helyi népszavazást kezdeményez a debreceni közgyűlés MSZP frakciója, miután a testület hétfői ülésén a képviselők elfogadták, hogy egy 1,84 hektáros erdős területet a Debreceni Gyógyfürdőnek ingyenesen hasznosításba adjanak strand- és pihenő övezet fejlesztésre.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.