Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerint a legtöbb viharkár bejelentése Borsodból érkezett a hatóságokhoz, de a tűzoltóknak Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Győr-Moson-Sopron megyében is a szokásosnál több alkalommal kellett kárelhárítási - általában vízszivattyúzási - munkálatokhoz kivonulniuk. Bakonycsernye főutcáját csütörtökön is sártenger lepte el a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső miatt, itt az önkormányzat önerőből, segítségkérés nélkül takarította meg a közutat.
A Fejér megyében található Szák és Pusztavám településeken ugyanakkor a katasztrófavédelem munkatársai csak 500-500 homokzsák segítségével tudták megvédeni a lakóházakat az utcákat ellepő vízfolyásoktól - mondta a szóvivő. Hozzátette: Budaörsön a Présház utcában 4-5 köbméter föld csúszott meg a vihar következtében, a károk pontos felmérésére pénteken kerül sor. Szentes György szerint az elmúlt hetek és napok árvíz- és viharkárai miatt országosan jelenleg is még 160, elsősorban borsodi lakhellyel rendelkező személyt kell ideiglenes szállásokon elhelyezni, de a kitelepítettek száma folyamatosan csökken a lakóépületek kiszáradásának és fertőtlenítésének előrehaladtával.
Több mint 300-szor hívták a tűzoltókat a csütörtöki vihar miatt
Országosan 320 segélyhívás érkezett a tűzoltóságokhoz péntek reggelig az Észak-Magyarország felett csütörtökön átvonuló vihar miatt. Az előző héten Borsodban kialakult árvízhelyzet továbbra is 16 település mintegy százhatvan lakóházát veszélyezteti közvetlenül.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.