A főkapitány szavai szerint arról még korai lenne nyilatkozni, hogy mindenütt ugyanazok voltak-e az elkövetők, vagy hogy mekkora az átfedés az egyes bűncselekmények tettesei között.Elmondta azt is, hogy az ügy jelen állása szerint nincs olyan bizonyíték, amely szerint más, az előzetes letartóztatásba helyezett Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettesnél magasabb beosztású politikusokkal bővülne a lehetséges gyanúsítottak köre. De - mint mondta - "azt nem tudhatjuk, sem én, sem a kollégáim, hogy milyen bizonyítékok kerülnek elő még a későbbiekben, ki milyen vallomást tesz, az újabb vallomásokból és más bizonyítékokból milyen következtetéseket vonhatunk le".Tóth Gábor az interjúban azt mondta: az elmúlt húsz évben nem igazán nyomozott a rendőrség hasonló ügyben. Amúgy is nagy a nyomás a rendőrségen, de most ez hatványozottan igaz. Az ügy súlya, összetettsége, az okozott kár nagysága és az a tény, hogy politikusok közvetlenül is érintettek benne, nem könnyíti meg a dolgukat. "Hallottam én is olyan szóbeszédeket, hogy itt-ott "beszóltak" a munkatársaimnak, burkoltan talán meg is fenyegették őket, hogy nem kellene annyira szorgoskodniuk, mert majd ez lesz, meg az lesz... Remélem, nem foglalkoztak vele" - mondta a budapesti rendőrfőkapitány.
Rendőrfőnök a BKV-ügyekről: még bármi megtörténhet
A főváros különböző, önkormányzati tulajdonban lévő cégeinél a bűncselekmények elkövetési módszerei nagyjában-egészében mindenütt ugyanazok voltak, de az elkövetők közötti átfedésekről még korai nyilatkozni - mondta Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya a Népszabadság szerdai számában megjelent interjúban.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.