A bíróság indoklásában hangsúlyozta: a vádlott lehúzta a rezsóról a lábast és elzárta a tűzhelyet, így a közveszély lehetősége nem állt fenn. A bíróság az elsőfokú ítélettel egyezően azt állapította meg: Polgár Tamás pirotechnikai kísérleteket folytatott a lakásban, különböző anyagokból elegyet készített. Ez azonban nem volt képes pusztító, romboló hatás kiváltására, nem minősül robbanóanyagnak, így azzal a robbanóanyaggal való visszaélés bűntettét nem lehetett megvalósítani.A Fővárosi Bíróság annyiban módosította az elsőfokú bíróság döntését, hogy nem közveszélyokozás kísérlete, hanem annak előkészülete miatt mentette fel a vádlottat. A bíró indoklásában hangsúlyozta: a társadalom jogos elvárása, ha valaki egy rendezvényt meg akar zavarni, akkor az ellen a hatóságok lépjenek fel, de ahhoz részletes vizsgálat kellett, hogy az adott cselekmény megvalósít-e bűncselekményt. Bár a szakértő sem vitatta, hogy az anyagok tűz kiváltására alkalmasak voltak, a jog ennél "többet kér" a közveszély megállapításához - emelte ki. Példaként említette, hogy az a háziasszony sem követi el közveszélyokozás kísérletét, aki egy pillanatra otthagyja a rántott húst, hogy a barátnőjével telefonon beszéljen.MTIA konkrét esetben az elsőfokú bíróság - a Fővárosi Bíróság szerint helyesen - szabálysértést állapított meg, mert a vádlott szándéka a pirotechnikai kísérletezésre irányult, de nem rendelkezett hozzá szakképesítéssel, nem volt hatósági engedélye ehhez, valamint eljárása nem felelt meg a tűzvédelmi előírásoknak.A másodfokú bíróság a szabálysértést nem vizsgálta, nem is vizsgálhatta, mert az ügyészi fellebbezés csak a közveszélyokozással volt kapcsolatos. A jogerős döntés szerint azonban nem voltak meg azok az objektív körülmények, amelyek miatt olyan tűz keletkezhetett volna a lakásban, hogy az több embert veszélyeztetett vagy nagy kárral járt volna. Sőt, a másodfokú bíróság kimondta: a vádlott mindent megtett azért, hogy a lakásban - amelyet erre a célra kért kölcsön Polgár Tamás - ne következzen be tűz. A vádlott utolsó szó jogán abszurdnak nevezte a vádat. Mint mondta, szerinte az eljárás a 2006-os megtorlások része volt, 2007-ben pedig politikai fogoly volt. Hangsúlyozta: ezt erősítené meg a bíróság, ha a vádnak adna igazat. Az ügyészség - amely a másodfokú tárgyaláson nem képviseltette magát - az eljárás megkezdésekor azzal vádolta Polgár Tamást, hogy egy 2007 májusi, a II. világháború befejeződésének évfordulójára meghirdetett budapesti rendezvényt akart megzavarni robbantással.
Jogerősen is felmentették Tomcatet a "bombavád" alól
Jogerősen is felmentette a Tomcat néven publikáló Polgár Tamást a közveszélyokozás előkészületének vádja alól a Fővárosi Bíróság szerdán. A bloggert korábban azért vonták eljárás alá, mert pirotechnikai keveréket készített egy csepeli lakás konyhájában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.