Ezt azzal indokolta, hogy az utóbbi időben romlott Magyarország kockázati megítélése és romlottak az inflációs kilátások is. "Jelenleg nem folytatható tovább az alapkamat csökkentése" - jelentette ki Bihari Péter. Kifejtette továbbá, hogy Magyarország kockázati felára emelkedett az elmúlt hetekben, miközben az inflációs kilátások is kevésbé indokolnak további kamatcsökkentéseket.Bihari Péter ugyanakkor utalt arra is, hogy a magyar kockázati prémium emelkedése nem viszonylagos, hanem a globális kockázat növekedésének folyamatába illeszkedik, ám ennek ellenére korlátozza a magyar monetáris politika mozgásterét.Bihari Péter törékenynek mondta Magyarország kilábalását a tizennyolc éve legsúlyosabb válságból, s megjegyezte: a recessziót követő növekedést egyszeri tényezők okozták az idei első negyedévben, ilyen volt például a készletek feltöltése. A Nyugat-Európában növekvő finanszírozási költségek és a kiadáscsökkentés csökkenthetik a magyar export iránti keresletet, és ez rontja az ország növekedési kilátásait."A gazdasági világválság második hullámának legfontosabb tanulsága, hogy a korábban vártnál hamarabb kell helyreállítani a költségvetési fegyelmet - hívta fel a figyelmet a monetáris tanács tagja. - És ebben a környezetben a költségvetési deficitcél növelésének elfogadtatása olyan költségvetési előzmények után, mint a mienk, igencsak nehéz" - jelentette ki az új kormány formálódó fiskális politikájára célozva.A Bloomberg ugyanis emlékeztetett Matolcsy György kijelölt gazdasági miniszter minapi közlésére, miszerint az új kormány a tervezett 3,8 százalék helyett 6 százalékos GDP-arányos idei hiányt igyekszik majd elfogadtatni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val.A Magyar Nemzeti Bank a 2008. októberi 11,5 százalékról tíz hónap alatt 5,25 százalékra szállította le az irányadó kamatot. Az MNB következő kamatdöntő ülés május 31-én esedékes.
Bihari Péter: szünetelhet a kamatcsökkentés
Szünetelhet a tíz hónapja tartó kamatcsökkentési sorozat Magyarországon - mondta a Bloomberg hírszolgálatnak csütörtökön Bihari Péter, az MNB Monetáris Tanácsának tagja.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.