Az ár levonulása után tudják megkezdeni a munkálatokhoz szükséges felmérést - közölte Winkler-Virág András, hozzátéve: a Győrbe indulóknak azt javasolják, hogy az M7-esen Veszprém felé kerülve közelítsék meg a várost. Teljesen "árvízfüggő", hogy mikor kezdhetnek neki a munkáknak - hárította el a szóvivő azt a kérdést, mikor indulhat meg ismét a forgalom a szerda délben lezárt, hat kilométer hosszú szakaszon. Hozzátette: a lezárás előtt hat jármű felnije sérült meg a hibás útburkolat miatt, személyi sérülésről azonban nem érkezett bejelentés.Délelőtt, a Cuhai-Bakony-ér áradása miatt rendeltek el teljes az útzárat az M1-es autópályán Bőny és Győr között. A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a főváros felől érkezőket a 100-as kilométernél az 1-es útra, a másik irányban haladókat a 106-os kilométerszelvénynél a 19-es útra irányítják.MTI - Győri KárolyAz utóbbi eset helyszínén az MTI munkatársa azt látta: a Győr felé haladó pálya leállósávját teljesen alámosta a víz, a belső két pálya pedig 4-5 méter hosszan beszakadt. A terelés miatt jelentősen megnövekedett a forgalom az 1-es főúton.
Napokig zárva marad az M1-es autópálya Győrnél
Napokig zárva maradhat Győrnél az M1-es sztráda - közölte az Állami Autópálya-kezelő Zrt. szóvivője az MTI érdeklődésére.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.