A Jobbikhoz szorosan kötődő gárda komolyan veszi az új rendelkezéseket, miszerint egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki valamilyen formában hozzájárul a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet működéséhez.A baranyai gárdisták már a feloszlatásról szóló jogerős döntés megszületésekor befagyasztották honlapjukat. „Minden ellenkező állítással szemben próbáljuk betartani a törvényeket” – indokolta a lépést Horváth Norbert megyei kapitány a Népszabadságnak.Volner János, a Jobbik parlamenti képviselője, aki korábban a gárda szóvivője volt, a lapnak kifejtette, hogy reményei szerint a Magyar Gárda „megszűnik üldözött szervezett lenni”. A jobbikos politikus megerősítette, hogy gárdisták polgárőr egyesületeket hoznak létre. Tájékoztatása szerint tömeges jelenségről van szó, a szervezeti háló pár hónapon belül „valószínűleg országos lefedettségűvé” válik.A Jobbik és a Magyar Gárda közötti feszültségekről szóló feltételezéseket Kiss Róbert főkapitány nem kívánta kommentálni: "ilyen ügyben nem nyilatkozom". Ugyanakkor a lapnak elmondta, hogy gárdisták – igaz, nem "saját név alatt" – már évek óta bent vannak a polgárőrségben.
Százával mennek polgárőrnek a Magyar Gárda tagjai
A Magyar Gárdának van ötlete arra, hogy a feloszlatás ellenére tovább működjön, a részleteket nyár közepén, nagyszabású rendezvényen készülnek nyilvánosságra hozni - írja a Népszabadság szerdán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.