A 22 éves férfi Nyugat-Európába szeretett volna eljutni, de mivel sem pénze, sem okmányai nem voltak, az utazás ingyenes módját választotta.Egy görögországi parkolóban figyelt fel egy éppen gazdátlanul hagyott turistabuszra, megállapította, hogy a motortérben a kardántengely mellett pont elegendő hely van ahhoz, hogy elférjen, és így egy-két nap alatt elérje úti célját. Szerencsétlenségére az ausztrál turistákkal teli busz a hollandiai visszaindulás előtt még egy ötnapos dél-európai körutat tett. A férfi elmondása szerint a járművezető, valamint az utasok mit sem sejtettek hollétéről, elgémberedett testrészeit pedig csak éjszaka és a négyóránként esedékes pihenők alatt tudta kinyújtóztatni.A palesztin állampolgár ügyét idegenrendészeti eljárás keretében vizsgálja a rendőrség.
Napokig rejtőzködött egy palesztin férfi egy busz motorterében
Öt napig rejtőzködött egy palesztin férfi egy holland autóbusz motorterében; a határsértőre, aki így próbált Nyugat-Európába jutni, a röszkei átkelőnél találtak rá a rendőrök egy rutinellenőrzés során – közölte a rendőrség.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.