A Balaton-part zalai szakaszán - ahol a régiós sárga jelzésnél nagyobb fokozatú, piros riasztás van érvényben - a viharos erejű szél az éjszaka fákat döntött ki épületekre, járművekre és a felsővezetékekre. A legnagyobb pusztítást Balatongyörökön okozta a vihar.Fa dőlt a településen keresztül húzódó vasútvonalra, ahol emiatt leszakadt a felsővezeték is. A kemping területén több épületet is megrongáltak a lezuhanó ágdarabok, a strandon pedig egy büfé épületének tetejét szakította be egy kidőlt fa. Gyenesdiáson villanyvezetéket szakított el a rázuhanó ág, Keszthelyen pedig egy kidőlt fa parkoló személyautót rongált meg.A katasztrófavédelem közlése szerint a zalai Balaton-part térségében vasárnap reggel is műszaki mentéseken dolgoztak a környékbeli tűzoltók, akinek továbbra is Balatongyörökön, továbbá Alsópáhokon akadt még feladatuk.
Tegnap óta több mint ötven viharkár Zalában
Szombaton 18 órától vasárnap reggelig több mint 50 alkalommal vonultak ki viharkárokhoz Zala megyében a tűzoltók, a legtöbb segélykérés Balatongyörök, Gyenesdiás és Keszthely térségéből érkezett - tájékoztatott a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.