Az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő keddi megbeszélésen az ellenzéki pártok első körben megegyezésre jutottak a Fidesz-KDNP által felkínált 16 bizottsági alelnöki poszt egymás közötti elosztási arányáról, ez az erősorrend szerint 6:6:4. Az LMP elfogadta, hogy az emberi jogi, az európai ügyek, az oktatási és a kulturális bizottságokba adjon alelnököket. A Jobbik közölte, hogy a gazdasági, az egészségügyi, a honvédelmi, a külügyi és a sport bizottságban, valamint az alkotmányügyi testületben szeretne alelnöki tisztséget betölteni. Az MSZP szintén igényt tart az alkotmányügyi bizottság alelnöki posztjára, és jelezte ezt az igényét a gazdasági, az önkormányzati, a külügyi, a mezőgazdasági és a fenntartható fejlődési bizottságban is. A szocialisták elutasították a Jobbik "sorsolásra" vonatkozó javaslatát.
Továbbra sincs megegyezés az ellenzéki alelnöki posztokról
Nincs megegyezés az ellenzéki pártok között a parlamenti bizottsági alelnöki posztok egymás közötti elosztásáról: az MSZP és a Jobbik is ragaszkodik az alkotmányügyi bizottság alelnöki székéhez.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.