A könnyű drogok fogyasztásának legalizálásáért szót emelő, világszerte megrendezett Global Marijuana March megmozdulás magyarországi rendezvényén, amelyen mintegy százan vettek részt, Tóth Balázs azt hangsúlyozta: ha a könnyű drog fogyasztói ellenőrzött és szabályozott keretek között jutnának a drogokhoz, mintegy 60 milliárd forinttal gyarapíthatnák az állami költségvetést. Hozzátette: a fő probléma abból adódik, hogy a könnyű drogok dílereken keresztül jutnak el a fogyasztókhoz, és a bevétel a bűnözőkhöz, valamint a terrorizmust támogatókhoz jut el. Az egyesület szerint a könnyűdrogok legalizálása esetén drasztikusan visszaesne a kemény drog használata.A szóvivő azt mondta: tartanak attól, hogy az új Országgyűlés szigorítani fogja a jelenlegi törvényeket, amely alapján most aki kábítószert fogyaszt, akár kétéves börtönbüntetést is kaphat. Mint fogalmazott, a törvény és a valóság messze áll egymástól, ugyanis legutóbb 2000-ben szabtak ki fogyasztásért börtönbüntetést, és a végrehajtás alól az illető köztársasági elnöki kegyelmet kapott.Tóth Barnabás arra reagálva, hogy a rendezvényük helyszínének közelében tartott sajtótájékoztatón az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) bejelentette: büntetőjogi szigorítást kezdeményez, hogy a kábítószerrel való visszaélés elősegítése önmagában büntethető legyen, úgy reagált: a pártok a megoldással foglakozzanak, és ne kampánytémaként kezeljék a több mint kétszázezer embert érintő kérdést.A Kendermag Egyesület első, a könnyűdrogok legalizációjáért hirdetett megmozdulásának budapesti helyszíne 2003-ban a Vörösmarty tér volt, ahol a több ezer résztvevőnek nagyszámú ellentüntető feszült. A következő évben, a Parlament előtti Kossuth téren már jóval kevésbé erős megnyilvánulásokat váltott ki a rendezvény, amelyet 2005-ben a Margitszigetre költöztettek. A vasárnapi budapesti rendezvény kezdetén mintegy száz ember jelent meg a kordonokkal körbezárt margitszigeti réten. Az estig tartó megmozduláson koncerteket hallgathatnak az érdeklődők.
Kendermagosok demonstráltak a Margitszigeten
A Kendermag Egyesület nem a drogfogyasztást propagálja, hanem a hozzáférés és a használat lehetőségének szabályozott keretek közé szorítását akarja elérni - mondta a szervezet szóvivője vasárnap a fővárosi Margitszigeten.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.