Ebben az ügyben nincs helye óvatosságnak, hezitálásnak - hangsúlyozta Orbán Viktor a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szerdai alakuló ülésén az Országházban. A leendő kormányfő kijelentette: nem fogják szó nélkül hagyni, ami 2006. október 23-án történt. "Ezért felelni kell" - a törvényes keretek között - mindenkinek, aki ebben részt vett. Nincs kivétel sem rangra, sem beosztásra, sem életkorra tekintettel - szögezte le Orbán Viktor.Orbán azt követően jelentette ezt be, hogy kormányának leendő belügyminisztere, Pintér Sándor hétfői bemutatkozó nyilatkozatai egyikében azt mondta, nem gondolja, hogy Gergényi Péter volt budapesti rendőrkapitány törvénytelenül járt volna el a 2006-os oszlatások levezénylésénél, de az ügyészség feladata lesz ezt megállapítani. Pintér kijelentésével kapcsolatban Varga Mihály, a Miniszterelnökség leendő államtitkára azt mondta: szerencsétlen, elsietett kijelentésnek tartja Pintér Sándor leendő belügyminiszter kijelentését Gergényi Péterrel kapcsolatban.Varga szerint pártja mindig úgy vélekedett, a 2006. október 23-án történteket ki kell vizsgálni, hogy el tudják dönteni, történt-e jogsértés, s ha igen, milyen. Közölte: ezt nem a rendőrségnek, hanem az ügyészségnek kell lefolytatnia. Elmondta még, nem született döntés még arról, hogy a polgári titkosszolgálatok a Belügyminisztériumhoz tartoznak-e.Gergényi és Pintér egyébként jó kapcsolatban állnak egymással, olyannyira, hogy miután távozott a rendőrségtől Gergényi, közös üzleti vállalkozást kezdett Pintérrel. Később a közös cégük, az Admiral Tours csődbe ment, ezért az üzleti kapcsolatuk megszűnt.
Miniszterelnöki megbízott vizsgálja a 2006-os eseményeket
A Fidesz-KDNP első döntése, amint megkapja a kormányzati felhatalmazást, az lesz, hogy Balsai István személyében Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottat nevez ki a 2006 októberében történtek kivizsgálására.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.