Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője az Országos Választási Bizottság hétfői ülésén bejelentette: hétfő 16 óráig állt nyitva a határidő a Fővárosi Választási Bizottság két határozatának megtámadására, a határidőig azonban nem nyújtottak be jogorvoslati kérelmet a határozatokkal szemben, így valamennyi országgyűlési egyéni választókerületben jogerőssé vált a választás második fordulójának eredménye.
Az OVI vezetője által említett jogorvoslati határidő a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) vasárnap hozott két határozatával kapcsolatban állt nyitva. Mindkettő a főváros 19. országgyűlési egyéni választókerületének eredménymegállapításával volt összefüggésben. (Ebben a körzetben Szanyi Tibor nyerte az egyéni mandátumot a második fordulóban).
Az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság eredménymegállapító határozatával szemben ugyanis két fellebbezés érkezett az FVB-hez. Az FVB mindkét fellebbezést elutasította vasárnap és helybenhagyta az OEVK döntését. Az FVB két határozatával szemben hétfőn 16 óráig lehetett volna bírósági felülvizsgálatot kérni, ezzel a lehetőséggel azonban senki nem élt. Az OVB az egyéni választókerületben egyéni mandátumot szerzett képviselőkről tájékoztatja a területi választási bizottságokat, hogy kedden megállapíthassák a területi listás eredményeket.
Az ugyanis, hogy melyik párt hány területi listás mandátumot szerzett, már az első fordulóban eldőlt, a képviselők neve azonban csak a második forduló után derül ki. Azt a képviselőt, aki egyéni választókerületben mandátumot szerzett, le kell húzni a területi listáról, ő arról már nem szerezhet mandátumot.
Jogerőssé váltak az egyéni eredmények
Valamennyi egyéni választókerületi választási eredmény jogerőssé vált hétfő délutánra.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.