A volt kormányfő csütörtöki kőbányai lakossági fórumán néhány száz ember előtt úgy fogalmazott: azt üzeni a Fidesznek, hogy "nem felejt a magyar" és a kormányzásuk minden napján számon fogják kérni az azonnali és nagy arányű adócsökkentésre vonatkozó ígéretet.A szocialista politikus kitért arra: Magyarország nagy ügyeit közösen kell eldönteni, nem erőből, hanem nyitott hazafias bölcsességtől vezérelve. "El a kezekkel az alkotmánytól!" - üzenete a Fidesznek.
Gyurcsány az adócsökkentésről: "nem felejt a magyar"
Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz akkor tartaná be a választási ígéretét, ha szeptembertől - a Bajnai kormányénál nagyobb - a GDP két százalékának megfelelő mértékű adócsökkentést hajtana végre úgy, hogy közben ne növekedjen a hiány és ne legyenek megszorítások.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.