A DBR Metró Projekt igazgatóság közlése szerint a Rákóczi tér és a Népszínház utca közötti, 450 métert probléma nélkül tette meg az északi pajzs is, karbantartására várhatóan három-négy hetet szán az alagútfúrást végző Bamco konzorcium. Ha tartani tudják a jelenlegi ütemet, akkor a déli fúrópajzs június második felében megérkezhet az ideiglenes végállomásra.A déli pajzs április 12-én tört be a Népszínház utcába, miután öt hét alatt megépítette a Rákóczi tér és a Népszínház utca közötti szakaszt. A DBR szerint a pajzsos alagútépítés a vártnál gyorsabb ütemben épül annak ellenére, hogy a talajviszonyok jóval változatosabbak. A hátralévő 450 méteren a szakemberek már nem számolnak jelentős nehézségekkel, csak a pályaudvar előtti szakaszon kell óvatosabban haladni, mert az agyagos talajból kavicsosba érkeznek a pajzsok.Klados Gusztáv projektvezető 2009 októberében, a Kálvin téri pajzsbetöréskor közölte, hogy mintegy 10 hónapot csúszik a metró kivitelezése, mert a Bamco az állomások készültségi foka miatt nem tudja kellően megközelíteni a pajzsokat. Így három hét helyett hat hetet terveztek karbantartásra. Ennek az ütemtervnek megfelelően a pajzsokat legkorábban nyár végére, ősz elejére várták a Baross térre.A 4-es metró alagútját 2007 áprilisában kezdték el építeni, ekkor indult el az első pajzs a Kelenföldi pályaudvarról. A korábbi ütemtervek szerint a pajzsoknak már 2009 májusában meg kellett volna érkezniük a Baross térre.
Elérte a 4-es metró északi fúrópajzsa is a Népszínház utcát
Elérte szerdán a 4-es metró északi alagútfúró pajzsa is a Népszínház utcai állomást, az utolsó szakaszt a Keleti pályaudvarig május első felében kezdhetik meg.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.