A lap szombati számában a szóvivő arra a kérdésre válaszolt, hogy keresi-e a párbeszéd lehetőségét a testület a Fidesszel, a párt esetleges alkotmánymódosítási elképzeléseiről, miután Paczolay Péter, a testület elnöke korábban úgy nyilatkozott: egy kétharmados országgyűlési felhatalmazással könnyű az alkotmányt módosítani, ami szerinte nagy veszélyt rejt magában.
A párt bölcs belátására bízzák, hogy milyen módosításokat fogad el a törvényhozásban, ha az ehhez szükséges felhatalmazás birtokába kerülnek - tette még hozzá nemleges válaszához Sereg András. A szóvivő tájékoztatása alapján a testület még nyár előtt dönthet az adóviták többségében.
Négy adóügy vár elbírálásra az Alkotmánybíróság előtt, ebből három – a vagyonosodásról, a társaságiadó-előlegről és az új járulékalapról szóló – még a nyári szünet előtt lezárulhat, a negyedik – az iparűzési adó beszedéséről – viszont inkább ősszel.
Népszabadság: az AB nem konzultál a Fidesszel, hamarosan döntenek adóügyekben
Nem folyik párbeszéd az Alkotmánybíróság (AB) és a Fidesz között, s erre nem is fog sor kerülni, mivel az AB nem konzultatív testület, kizárólag indítványokkal foglalkozik - mondta Sereg András, az AB szóvivője a Népszabadságnak.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.