A sértett, Drágos József az MTI-vel azt is közölte, hogy az ügyben büntetőfeljelentést tett a Békés megyei kisváros rendőrkapitányságán. Mint elmondta: a Lökösházi úton lévő, de jelenleg nem üzemelő kocsmáját két férfi kezdte rongálni, majd amikor értesült az esetről, azonnal a helyszínre sietett. Az akkor még ott tartózkodó férfiak azonnal rátámadtak, amikor ki akart szállni autójából. A 65 éves roma vezetőt állítása szerint többször megrugdosták, és ököllel is arcon ütötték.Az OCÖ elnökhelyettesének - aki egyben a Békés megyei Elek város cigány önkormányzatát is vezeti - állítása szerint a két támadó, akiket személyesen is régóta ismer, "egy szélsőséges szervezet és párt aktív tagjai". Meggyőződése, hogy néhány hónappal korábban szintén ez a két férfi rongálhatta meg autóját egy kalapáccsal, betörve a jármű szélvédőjét és karosszériáját - tette hozzá. Drágos József az MTI-nek azt mondta: orvosi látleletet kért, amelyből kiderült: sérülései nyolc napon túl gyógyulnak. A csütörtöki támadás miatt feljelentést tett a városi rendőrkapitányságon, s arra kérte a rendőrséget, az éjszaka folyamán gyakrabban járőrözzenek háza környékén, mert további atrocitásoktól tart - tette hozzá.
Megverték az OCÖ egyik elnökhelyettesét
Beverték csütörtökön az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) egyik elnökhelyettesének eleki kocsmájának ablakait, majd a helyszínre siető roma politikusra is rátámadtak és bántalmazták.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.