A magyarországi nemzeti gyásznapon, szombat este hat órától a budapesti Szent István-bazilikából bemutatott misét is láthatják a köztévé nézői. Szombaton, a lengyel állami gyászszertartás napján Lech Kaczynski elnökért és a szerencsétlenség további 96 áldozatáért Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke misét mutat be a Bazilikában. A szertartáson jelen lesz Juliusz Janusz érsek, Magyarország lengyel származású apostoli nunciusa is.Szombaton este 20.40-kor a Menjünk holnap moziba! című lengyel filmet, 22.40-kor pedig Az aranyműves boltja című tévéjátékot sugározza az m1. Éjjel fél egykor pedig Tomas Sukalski lengyel zenész koncertjét láthatják a Magyar Televízió nézői. Vasárnap 13.40-től az m1 és az m2 párhuzamosan sugározza a lengyel közszolgálati televízió közvetítését. A Mária templomban tartott gyászmisét követően az elnöki párt a Wawel-székesegyházban helyezik végső nyugalomra, abban a püspöki katedrálisban, amelyben a lengyel királyokat koronázták és temették el egykor. Lech Kaczynski államfő és felesége temetési szertartására Krakkóba utazik a világ számos állam- és kormányfője, köztük Barack Obama és Dmitrij Medvegyev, valamint az Európai Unió és a NATO legmagasabb rangú képviselői. A magyar közjogi méltóságok közül jelen lesz Sólyom László államfő és Bajnai Gordon miniszterelnök. A gyászszertartás után az m1 külpolitikai magazinműsora, a Panoráma kiemelten foglalkozik a Lengyelországot ért tragikus esemény elemzésével.Az 1940-es katinyi (Katyn) mészárlás évfordulós megemlékezésére utazó Lech Kaczynski elnök különgépe múlt szombaton zuhant le az oroszországi Szmolenszk katonai repülőtere mellett. A szerencsétlenségben 96 ember vesztette életét. Az elnökön és feleségén kívül a gépen utazott számos magas rangú lengyel állami és egyházi személyiség, valamint a katinyi áldozatok egy részének rokonai.
Élőben közvetíti az MTV a lengyel elnök temetését
A Magyar Televízió (MTV) élőben közvetíti a lengyel elnöki pár krakkói temetését vasárnap kora délután.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.