Fazekas Géza elmondta: a Puch László által jegyzett, a legfőbb ügyésznek címzett, és átiratban a Központi Nyomozó Főügyészségnek is megküldött feljelentést nem konkrét személy, hanem ismeretlen tettes ellen tették választás rendje elleni bűncselekmény és személyes adatokkal való visszaélés miatt.Az MTI úgy tudja, az MSZP egyidejűleg a Legfőbb Ügyészségre, illetve az Országos Rendőr-főkapitányságra is eljuttatta feljelentését. A Legfőbb Ügyészségre ugyancsak csütörtök délelőtt érkezett meg a feljelentés. Valamennyi szervnek három napja van a feljelentés elbírálására, ez idő alatt meg kell vizsgálniuk azt is, hogy melyiküknek van hatásköre eljárni az ügyben.Az interneten szerdán jelentek meg hírek arról, hogy a YouTube videómegosztóra felkerült titkos hangfelvételen "állítólag" Kubatov Gábor pártigazgató tart előadást a Fidesz kampánymódszereiről, többek között arról, hogy a 2009-es pécsi időközi választásokon ismerték a 38 ezer Fidesz-szavazó nevét, korát, telefonszámát, mobilszámát, e-mail címét, és még azt is, milyen erős támogatói a Fidesznek.A videóportálon közzétett hangfelvételen hallható, ahogy a megszólaló a pécsi választásra utalva azt mondta: "Tehát azt állítom, hogy név szerint ismertünk minden olyan embert, aki elment szavazni, és nem Páva Zsoltra szavazott. Tehát név szerint. Tehát meg tudom mondani azt a városban, hogy kik azok a komcsik, akik egyébként elmennek szavazni, és nem a Pávát, vagy nem a Fideszt támogatják."Az MSZP szerdán bejelentette, hogy az ügyben feljelentést tesz és az Országos Választási Bizottsághoz fordul. Magyarázatot kért a Fidesztől az MDF és a Jobbik is. Ugyanakkor a Fidesz szóvivője szerint lejáratási kísérletről van szó. Szijjártó Péter közlése szerint a párt minden esetben az adatvédelmi biztos által engedélyezett módon, a jogszabályok betartásával kezeli az adatokat.
Az ügyészség megkapta az MSZP feljelentését
A Központi Nyomozó Főügyészséghez csütörtökön megérkezett az MSZP feljelentése választás rendje elleni bűncselekmény miatt - tudta meg a főügyészség szóvivőjétől az MTI.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.