A kampánycsend előtti napon lesz olyan kerület, ahol tíz helyszínen is folytatnak utcai kampányt a szocialista képviselőjelöltek - tudta meg az MTI. A fővárosi kampányzáró pikniket és fórumot Kispesten tartják, a budapesti elnök, Burány Sándor választókörzetében.A Fidesz első embere több televízió és egy rádió felkérését is elfogadta a pénteki napra. Orbán Viktor megszólal a Magyar Televízió Ma Reggel, a TV2 Tények Este, az InfoRádió Aréna című műsorában, illetve a HírTV esti adásában - derül ki a pártvezető honlapjáról.A Jobbik - honlapja szerint - vidéki helyszíneken lakossági fórumokat, Morvai Krisztina államfőjelölt részvételével kampányzáró rendezvényt és Vona Gábor kormányfőjelölttel autós felvonulást tervez.Az LMP képviselőjelöltjei pénteken, a kampánycsend előtti napon köztereken, interneten és telefonon is elérhetők lesznek, hogy válaszoljanak a pártról és programjáról szóló kérdésekre. Az egyéni képviselőjelöltekkel a köztereken is találkozhatnak a választópolgárok, és az LMP performanszot hirdetett a korrupció miatt eltűnt pénzek bemutatására. Az MDF és a Civil Mozgalom az MTI információi szerint nem tervezi nagyobb rendezvény megtartását pénteken.
Pénteken még kampányolnak a pártok
Tizenhárom kerületben, majdnem negyven helyszínen tart kitelepülést az MSZP pénteken Budapesten, a Fidesz elnöke televíziós és rádiós interjúkat ad, és a Jobbik, illetve az LMP is rendezvényeket hirdetett a kampánycsendet megelőző napra; az áprilisi országgyűlési választáson induló politikai erők országos kampányukat egyébként csütörtökön zárják.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.