Április 11-e csak a választás első fordulója, ezután még jön április 25-e, addig nagyon sokat kell dolgozni ahhoz, hogy "a második fordulóban is jól szerepeljen az MSZP" - vélekedett a politikus több mint háromezer ember előtt megtartott beszédében a miskolci sportcsarnokban, a Generali Arénában.Mesterházy Attilát a rendezvény helyszínén felállva tapsolta meg a főleg középkorúakból álló közönség, miközben a hangszórókból az MSZP kampánydala szólt, a politikus pedig filmszínészhez hasonlóan vonult be a csarnokba. Többekhez odament, a nőket arcon csókolta, a férfiakkal kezet fogott, integetett, a sportcsarnok küzdőterén felállított széksorokban helyet foglaló képviselőjelölteket, s hozzátartozóikat szívélyesen üdvözölte.A szocialista miniszterelnök-jelölt azt kérte hallgatóságától, hogy akik hisznek az MSZP politikájában, a párt értékrendjét vallják - a szolidaritást, az esélyegyenlőséget, az igazságot -, akik büszkék az elmúlt nyolc évre, és akik képviselni akarják a békés egymás mellett élést, a demokráciát, szavazzanak az MSZP-re.A baloldali emberek büszke nemzetben hisznek, és nem tűrik - mondta -, hogy bárki megpróbálja kisajátítani vagy megosztani a nemzetet. Ugyanakkor elismerte, hogy a szocialista párt nem folytathatja úgy politizálást, ahogy azt az elmúlt időszakban tette. Hozzátette: akkor is, ha kormányra kerül, akkor is, ha ellenzékbe, változtatni kell a politikán, új baloldalt kell felépíteni.Mesterházy Attila beszédében többször is kritizálta a Fidesz politikáját, Orbán Viktor "megfutamodását" a vitától. Mint mondta: a Fidesz csupán annyit változott az elmúlt két évtizedben, hogy liberálisból konzervatív jobboldali lett. A rendszerváltás óta nem volt olyan fontos a választás, mint most, hatalmas a tét, felelősen kell mérlegelni mindenkinek, hiszen nem csupán pártok, hanem jövőképek is mérlegre kerülnek - jelentette ki. A kérdés az - mutatott rá -, hogy az MSZP eltűrje-e a Fidesz populizmusát, a Jobbik rasszista, kirekesztő, gyűlöletkeltő politikáját.Magyarországnak békés, gyarapodó országnak kell lennie - mondta Mesterházy Attila. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje úgy vélte: nincs lefutva a választás, van értelme küzdeni: Magyarország jobb és szebb jövőt érdemel.
Mesterházy: egy a nemzet, nincs két Magyarország
Egy nemzet van, nincs két Magyarország, és aki ennek ellentmond, az ellen határozottan fellép az MSZP - mondta Mesterházy Attila, a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje Miskolcon, a párt országos kampányzáró rendezvényén csütörtökön.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.