A nőt vasárnap az új típusú influenza tüneteivel szállították a Szegedi Tudományegyetem kórházába. Az asszony több krónikus betegségben is szenvedett, és az elsődleges információk szerint nem részesült védőoltásban.A beteget a közlemény szerint az intenzív osztályon ápolták és állapota miatt gépi lélegeztetés is szükségessé vált. Életét azonban nem tudták megmenteni. "Ez is azt bizonyítja, hogy továbbra is jelen van az országban a vírus, amely nagyon súlyos megbetegedéseket is okoz, emberéleteket követel" - írta az ÁNTSZ, hozzátéve: a leghatékonyabb megelőzés, védekezés a védőoltás. Rámutatott arra: jelenleg is szükséges a gyermekvállalást tervezők, az állapotosok, a krónikus betegségekben szenvedők beoltása, ha még nem kaptak védőoltást 2009 októbere óta.Falus Ferenc országos tiszti főorvos február 1-jén az addigi adatok alapján azt közölte, hogy Magyarországon száztíz ember - köztük öt várandós nő - halála hozható összefüggésbe a H1N1 vírussal. Mint elmondta, az öt elhunyt kismama egyike sem volt beoltva. Az elvesztett várandósok közül kettőnél a magzat sem élte túl a megbetegedést. Falus Ferenc közlése szerint az újinfluenza miatt meghaltak egynegyede egészséges volt, és a mintegy 80 ezer magyarországi terhes nő 17 százaléka kapott védőoltást.
Újabb magyar áldozata van a H1N1-nek
Több mint két hónappal a legutóbbi magyarországi haláleset után újabb áldozata van az új típusú influenzának: elhunyt egy 60 éves asszony Szegeden - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.