Nem változott jelentősen a pártok támogatottsága a választás előtti utolsó hetekben a Forsense felmérése szerint, amelyet a cég csütörtökön juttatott el az MTI-hez. Adataik szerint bár növekedett azok aránya, akik már eldöntötték, melyik pártra voksolnak, a választópolgárok negyede továbbra is bizonytalan, egytizedük pedig csak az utolsó napokban dönti el, hogy kire szavaz. A részvételi arány így 60 százalék körül alakulhat az intézet becslése alapján.A Forsense mérése azt mutatja, hogy a Fideszt a teljes népesség 31 százaléka támogatja, az MSZP 11, a Jobbik 7, az LMP 3, az MDF pedig 1 százalékon áll. A biztos szavazó pártválasztók körében 60 százalékos a Fidesz-KDNP támogatottsága, az MSZP 19, a Jobbik 12 százalékos választási eredményre számíthat. Az ellenzéki párt mögé így 60 százalékos részvétel esetén két és félmillió választó sorakozhat fel, amíg az MSZP 800-900 ezer szavazatot várhat reálisan.Mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében csökkent a Jobbik támogatottsága az egy hónappal korábbihoz képest - olvasható a Forsense elemzésében, amely azonban megjegyzi: a párt szimpatizánsai között növekedett a választásukat eltitkolók aránya, így a Jobbikot támogatók száma 550 és 800 ezer között lehet. Emellett szól az is, hogy a Forsense vizsgálata szerint mintegy 300 ezer szavazó még ingadozik a Fidesz és a Jobbik között.A biztos szavazó pártválasztók körében az LMP továbbra is a parlamenti küszöb felett, 6 százalékon áll. 30 százalék körül van azok aránya, akik el tudják képzelni a párt parlamentbe jutását, a válaszolók mintegy fele pedig örülne is neki. Több mint egyharmaduk a kormányban is szívesen látna LMP-s politikust a Forsense szerint.Az LMP-t segítheti még, hogy nagyjából 150 ezer szavazó második kedvenc pártjaként a Lehet Más a Politikát nevezte meg; ők ma fele-fele arányban Fidesz-, illetve MSZP-szavazók. Az MDF támogatottsága a biztos pártválasztók körében 2 százalék, így a párt várhatóan nem jut be a parlamentbe - áll a Forsense elemzésében. A Forsense kutatása március 19. és április 2. között, 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt telefonos megkérdezésével zajlott.A napokban közzétett kutatási eredmények szerint a Medián szintén a Fidesz-KDNP kétharmadosnál is nagyobb többségét valószínűsíti, továbbá azt várja, hogy az MSZP és a Jobbik hasonló nagyságú frakciót alakíthat, s az LMP is a parlamentbe jut.A Tárki felmérése szerint a Fidesz-KDNP a listás szavazatok 56-60, az MSZP 18-20 százalékára számíthat, a Jobbik 10-12, az LMP 6-8 százalékon áll. A Gallup csütörtökön közölt adatai szerint Fidesz 59 százalékot érhet el a választáson, a Jobbik 17 százalékot, az MSZP 16 százalékot kaphat, az LMP pedig 5 százalékot.
Forsense: az LMP bekerülhet, az MDF-nek kicsi az esélye
Az LMP bejuthat, az MDF-nek azonban csekély az esélye a parlamentbe kerülésre a Forsense közvélemény-kutatása szerint. Az intézet 60 százalékos részvételre és 60 százaléknyi Fidesz-szavazóra számít.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.