A nyomozás adatai szerint a 38 éves asszony húsvéthétfőn ment volt férje házához, hogy meglátogassa közös kislányukat. A férfi, illetve a 19 és a 20 éves fiú berángatta az asszonyt a házba, majd ütötték-rúgták, ahol érték - mondta Fülöp Gergely.Ezután kést tartottak a nyakához, majd akasztással is fenyegették, s arra kényszerítették, írásban mondjon le gyermekeiről, a családi pótlékról, valamint az ingatlan ráeső tulajdonrészéről. Az anya aláírta a papírokat, s miután elengedték, másnap a rendőrséghez fordult, akkor derült ki, hogy a sérülései súlyosak.A két fiút még kedden kihallgatták a rendőrök, ők tagadták a bűncselekményt, apjukat viszont, aki eltávozott otthonából, még keresik.
Veréssel mondattak le gyermekeiről egy anyát Tiszadadán
Veréssel mondattak le gyermekeiről egy anyát Tiszadadán, a nő, akit volt férje és vele közös, két nagykorú gyermeke bántalmazott, súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.