Egy súlyos beteg gépkocsivezető 2009 végén a nyilvánosság előtt arról beszélt, hogy az anyagot ő rakodta és szállította a gyárba. Akkor a város önkormányzata feljelentést tett, s az eljárást lefolytató NNI azóta tanúk sorát hallgatta ki, illetve okirati bizonyítékokat próbált gyűjteni. Mint Ábrahám Attila alezredes a lapnak elmondta: az okirati bizonyítást nehezíti, hogy egyes számviteli iratok és bizonylatok megőrzési ideje lejárt, többségüket már leselejtezték. Az is lehet, hogy a szállítmányokat valamilyen irattal "álcázták" - tette hozzá. Az NNI osztályvezetőjének közlése szerint a bűncselekmény már valószínűleg elévült, így az eljárás elsődleges célja, megtalálni a radioaktív anyagot, hogy az ne szennyezhesse tovább a környezetet.
Tart a nyomozás a kunszentmártoni radioaktív hulladék ügyében
Még tart a nyomozás a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) abban a múlt év végén a médiában nagy vihart kavart ügyben, miszerint 1999 decemberében radioaktív veszélyes hulladékot szállítottak Kunszentmártonba, az ottani szőrmegyár területére - írta szerdai számában az Új Néplap.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.