Szollár Domokos különösen jó hírnek tartja, hogy úgy tűnik, trendfordulóról lehet beszélni, hiszen nemcsak az előző hónapban, de januárban is elindult az ipari termelés felfelé; az év első hónapjában 5,7 százalékkal nőtt a hazai ipar. Szerinte a válság ugyan még nem ért véget, és az idei évben is "hadigazdálkodásra" kell felkészülni, a kedvező ipari termelési adatok azonban azt mutatják, hogy "már látszik a fény az alagút végén". Ha továbbra is megmarad a kedvező trend, akkor az ipar bővülése és az adócsökkentés magával húzhatja a foglalkoztatást és az év közepére csökkenő pályára állhat a munkanélküliség is - vélekedett.Mint mondta, az ipari termelés 2010-es bővülése mögött többféle ok állhat. Egyrészt az, hogy a magyar exportpiacok - főleg az EU és Németország gazdasága - lassan növekedni kezdenek, másrészt beérni látszanak a kormány gazdaságélénkítő intézkedései is - közölte. A kormányszóvivő emlékeztetett arra: a nemzetközi gazdasági válság magyarországi hatásainak enyhítése érdekében a kabinet célzott támogatási programokkal, kibővített forrásokkal segíti a hazai kis és közepes cégeket, hogy megőrizhessék működőképességüket és a munkahelyeket. Gyorsabban, egyszerűbben juthatnak fejlesztési forráshoz és munkahelymegőrző támogatáshoz a vállalkozások.Szollár Domokos felidézte: a kormány az uniós pénzek jelentős hányadát ezekre a célokra irányította át, gyorsabban, nagyobb előleghez jutnak a pályázók. Ezek mellett a kabinet 1.400 milliárd forintos vállalkozáserősítő és munkahelyvédő programot indított, az építőipar megsegítésére pedig 2.400 milliárd forintos beruházás-élénkítő program indult - mondta.A Központi Statisztikai Hivatal az előzetes adatok alapján szerdán azt közölte, hogy februárban az ipari termelés volumene szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazítva 1,7 százalékkal csökkent az előző hónaphoz viszonyítva, a tavaly februárit 8,4 százalékkal haladta meg.
A kormány szerint már látszik a fény az alagút végén
A kormányszóvivő szerint a gazdasági válság enyhülését jelzi, hogy a magyar ipari termelés februárban 8,4 százalékkal bővült az előző év hasonló időszakához képest. Már látszik a fény az alagút végén - értékelte a helyzetet Szollár Domokos szerdán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.