A lap szerint a MÁV hamarosan másodszorra is kénytelen lesz kivonni a forgalomból a négy éve vásárolt motorvonatokat. A Győr és Bécs között közlekedő, egyenként 4,3 millió euróért beszerzett tíz szerelvényt először tavaly küldték kényszerpihenőre, áprilisban azonban három ismét alkalmatlanná válhat a közlekedésre. Gyártójuk, a kanadai-német Bombardier próbálja elkerülni az egymillió eurós javítási számla kifizetését.A Talentek féktárcsái a szállítási szerződés alapján elvárható 600-700 ezer kilométer helyett már 350-400 ezer kilométer futás után elkopnak, ami balesetveszélyessé és közlekedésre alkalmatlanná teszi a vonatokat. Ezt a Bombardier kezdetben a mozdonyvezetők „agresszív vezetési és fékezési szokásaival” próbálta magyarázni, de immár a MÁV hálózatát is okolják a meghibásodásokért - írta a Népszabadság, hozzátéve: a Bombardier szerint a garanciális javítások költsége nem a céget terheli.A lap úgy tudja: az eddigi tárgyalásokon a kanadai-német cég azt próbálta elérni, hogy a MÁV a vonatok Magyarországra érkezésétől számolja a garanciális időtartamot. Ha így tenne, a jótállást már februárban lejártnak kellene tekintenie, és a javítások költségét is vállalnia kellene. A MÁV-nál viszont a szerelvények szolgálatba állításához kötik a garanciális időszak kezdetét, így a javításokat novemberig még a Bombardierrel fizettetnék.
Perelné a MÁV a Bombardiert
A három éve forgalomba állított Talent motorvonatok fékproblémái miatt a MÁV vizsgálja a Bombardier elleni per lehetőségét, és bár döntés még nincs, az eljárás valószínűleg csak akkor kerülhető el, ha a járműgyártó vállalja a fékek javítását és felszámolja a Talentek többi hibáját is - írta a Népszabadság szerdai számában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.