A helyes erkölcsi magatartás valahol középen van – összegzi Arisztotelésznek a mostani kampányban is megszívlelendő hitvallását Balázs Zoltán politológus. A friss Kommentárban közölt írása a kormányt leváltani szándékozó politikai erők erkölcsi–politikai–eszmei irányultságát, ha tetszik, világnézetük alapjait elemzi.

Bokros Lajos vezérlő eszméinek – mivel a mögötte álló MDF „amorfabb annál”, mintsem elemezhető lenne – Balázstól kijár a „jozefinista” jelző; ami aligha más, mint a mások által használt „neoliberális” szitokcímke, noha a bokrosi türelmetlen, egyben túlzottan magabiztos „jozefinizmusban” azért talál olyan elemeket (pl. öngondoskodás preferálása), amelyek „rokonságban állnak a konzervatív világnézettel”. Tehát a Fidesz, ha úgy alakulna, akár elvi alapon is együttműködhetne Bokros pártjával.

Ugyanígy talál szabad, a Fidesz számára kihasználható vegyértékeket a két generációs párt, a „progresszista” LMP-nél és a „petőfista” Jobbiknál. (Szegény Petőfi!) Amennyire jó megfigyelésnek tűnik azonban, hogy a fiatalság morális előnye csupán látszat, mégis jó ideje politikai előnynek számít a nyugati világban (és nem csak ott), annyira elhibázott a Jobbik eszmei kontúrjainak megrajzolása. Megértem az árnyaltságra törekvő elemzői igyekezetet, amely e szélsőséges alakulat sikere mögött eszmeileg többet, akár rafinált ideológiai heterogenitást (egyszerre nemzeti liberális, emberi jogi, forradalmi, konzervatív, szocialista kínálatot) feltételez, mintsem hogy megelégedne a nyilvánvaló elit- és cigányellenesség nyugtázásával, de a Jobbikot mégis inkább ezekért „szeretik”, hisz a többi ideológiai összetevőt így-úgy a többi pártnál is megtalálhatnák a választók.

Egyáltalán van ma „ideológiailag tiszta párt” széles e vidéken? A Balázs elemzése tárgyát most nem képező MSZP-nél vagy a Fidesznél nem ilyesfajta eszmei (eszmétlen) katyvasszal van-e dolgunk? Nevezhetjük ezt szerencsés alkalmazkodásnak a mediánválasztókhoz, nyitottságnak vagy éppen arctalanságnak, ideológiai kilúgozódásnak, de a jelenség nem új és nem korlátozódik Magyarországra. Azt pedig végzetes tévedésnek tartom, ha egy minden ízében immorális párt kapcsán (ez a Jobbik) bármilyen összefüggésben morális előnyt emlegetnek.

„Amennyiben tehát a Jobbik az erkölcsi szempontból elfogadhatatlan fajelméleti kilengéseket és szellemileg bornírt nemzeti mitológiát kordában tudja tartani, azaz semmilyen hivatalos megnyilatkozásába nem engedi be, egy Fidesz-kormánynak nem kell rosszul éreznie magát attól, hogy egyes politikai döntéseit esetleg a Jobbik is támogatni fogja.” Amennyiben ezek kilengések lennének, és nem a lényeg – de hát, sajna, az. Egyébiránt nem kell egy kormánynak szégyenkeznie akkor sem, hogy intézkedéseit támogatják a szélsőségesek, ha a támogatást nem csereügylet révén szerzi meg. Orbán Viktor pártjának erre kell vigyázni, nem pedig a Jobbik aktuális tónusát méricskélni.

A Fidesz középpárt, ezt politikai ellenfelein kívül mindenki elismeri. Balázs Zoltán egyenesen politikai–morális tartalmat tulajdonít a középen helyet foglalásnak. Ezek szerint a közvélemény a várható kormányalakítási megbízatással elismeri majd a Fidesz nyolcéves morális teljesítményét, ami a párt politikai tőkéjének legfontosabb politikai összetevője. (Az, hogy a Fidesznek ezért nem volna szüksége részletes politikai programra, nem pontosan értem, de nem is ez a fontos, az országnak lett volna rá szüksége, de ez már, elismerem, passzé.)

Balázs szerint a középen való helyet foglalásból következik az is, hogy a Fidesz eszmei értelemben tágra nyitotta kapuit. Mint a szerzőtől magától is tudhatjuk, nem kell ehhez persze annyira középen állni. Akárcsak a többi pártnál, a Fidesznél is megtalálja az eszmei „gravitációs pontot”, ez lenne a közelebbről ideológiailag nem azonosított – nehéz is lenne – „sarkozyzmus” (neo-gaulleizmus). „Egy politikai arccal persze még nem lehet kibérelni a »közép« pozícióját. A Fidesz számára ezért elengedhetetlen, hogy másod- és harmadvonalban, de azért egyértelműen fölismerhetően megjelenítse az eszmei pluralizmust is, vagyis ne csak ne várja el az ideológiai hitvallást, hanem tegye lehetővé a kormányzati cselekvéshez, döntésekhez szükséges eszmei-világnézeti viták lefolytatását” – szól a politikai cselekvésre csak nehezen lefordítható jó tanács.

Nekem lenne egy másik, ez pedig az erős parlamenti támogatással bíró kormánynak szólna: az önkorlátozás imperatívusza, hogy hiába a jogi lehetőség, akkor se lépjen meg olyan a saját politikai érdekeit szolgáló lépést, ha azzal a demokratikus intézményeket gyengíti. Az önkorlátozás soha sem volt a Fidesz erős oldala, amit legutóbb a kopogtató cédulák demonstratív célú túlgyűjtése is híven szemléltetett, de mindenki változhat.

Balázs Zoltán írása felismeri a „túlzott nyitottság” veszélyeit. „Mindenki a Fideszben lát esélyt arra, hogy véleményét, felfogását érvényre juttassa, részben vagy egészben. Ezért arra lehet számítani, hogy a kormányzás felelősségének átvétele után a Fidesz-kormány nem fog teljesen koherens irányvonalat vinni, illetve hogy ellenfelei útkeresésének és politikai pozíciójának formálódása függvényében fogja a hangsúlyokat ide vagy oda helyezni. […] Egy biztos: amíg ellenfeleitől megteheti, addig a Fidesz ki fogja használni ezt pozíciót, de komoly gondjai lesznek a belső platformok összebékítésében, illetve konfliktusaik kezelésében.”

(Kommentár, 2010/1)

Zádori Zsolt