Ahogy arról az MTI is beszámolt, a 29 éves G. Gézát, a 32 éves N. Zoltánt és a 34 éves F. Tamást azzal vádolják, hogy megfojtották a sofőrt, aki bérbe adott nekik egy terepjáró gépkocsit. A tárgyalást eredetileg e hét keddjén tartották volna, de el kellett halasztani szombatra, amíg magyar tolmácsot találnak a vádlottaknak. A vádirat szerint az első férfi a francia idegenlégióból, a második a magyar hadseregből dezertált. Mindhárman részt vettek egy "katonai kiképzésen", majd úgy döntöttek, hogy "munkát keresnek Afrika feszültséggócaiban". A marokkói Casablancán és Párizson keresztül érkeztek a szenegáli fővárosba.A vád szerint a három férfi eltervezte, hogy bérbe vesz egy terepjárót, és megszabadul annak sofőrétől, hogy a jármű birtokába jusson. 2006. április 18-án béreltek is egy ilyen járművet azzal az ürüggyel, hogy szafarira mennek. Tivaouane-ban, Dakartól 92 kilométerrel északra azután megfojtották a sofőrt, Aly Diop Niangot, és testét "egy bokorba dobták".2006. április 26-án elfogták őket az ország másik végében, a guineai határtól öt kilométerre. A vádirat szerint nem volt náluk fegyver, de volt GPS-ük, voltak túlélőeszközeik, valamint "tájékoztató dokumentumok az őserdei gerillaharcról". Először azt állították, hogy egy hadgyakorlat végén járnak a brit hadsereg egy elit alakulatával, majd azt, hogy Sierra Leonéba tartanak, ahol biztonsági őri állást kaptak a gyémántbányákban. A vád szerint viszont "célpontjuk a két Guinea - Guinea és Bissau-Guinea - volt, hogy ott pénzért gerillatevékenységet folytassanak".A védelem szerint öt év és életfogytiglan közötti börtönbüntetésre számíthatnak. Az ügy hátteréről részletesen olvashatnak a hvg.hu egyik korábbi cikkében.
Bíróság elé állnak a gyilkos magyarok Szenegálban
Szenegáli bíróság elé áll szombaton Dakarban három magyar állampolgár - feltételezett zsoldosok, akik több nyugat-afrikai országban kínálták fel szolgálataikat - azzal a váddal, hogy 2006-ban megölték szenegáli sofőrjüket.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.