Két járőr igazoltatni próbálta egy személyautó vezetőjét szerdán este az 54-es főúton, Jakabszállás belterületén - tájékoztatott Mihályné Bornemisza Eleonóra -, a vezető azonban nem állt meg. A járőrök üldözőbe vették, az autós negyed órán át menekült előlük. Eközben a megyeszékhely határában egy árokba is belecsúszott, de onnan még ki tudott tolatni, és folytatta ámokfutását - mondta el a sajtószóvivő.Kecskemét belvárosában tilos jelzésnél próbált áthajtani, de egy másik járműnek ütközött, és az autója többször megpördült. A baleset következtében könnyebb sérüléseket szenvedő férfi gyalog menekült tovább, de az akcióba bekapcsolódó rendőrök elfogták. Előállították és vérvételre vitték, miután az elsődleges vizsgálatok szerint a Páhiba való fiatalember ittasan vezetett.Eljárást indítottak ellene, és jelenleg is vizsgálják az eset körülményeit - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra.
Részeg ámokfutó autóst üldöztek Kecskemét belvárosában
Negyedórás üldözés után fogtak el egy ittasan száguldozó, balesetet okozó autóst szerdán este Kecskemét belvárosában - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.