Mint mondta, három, az MDF-fel összefüggő téma is szerepel az OVB napirendjén. Hozzátette, annak azonban nincs akadálya, hogy tárgyalják a párt Nógrád megyei területi listájával kapcsolatos kifogásokat.A másik "ügycsoport" a fővárosi területi listával függ össze, amelynek nyilvántartásba vételét szerdán a Fővárosi Választási Bizottság 3:2 arányban elutasított a pártdelegáltak szavazataival. Szigeti Péter közölte: ezzel (illetve az egyéni választókerületi jelöltek nyilvántartásba vételével) kapcsolatban "célszerű bevárni" a Fővárosi Bíróság jogerős végzését, ezért "ezzel várni kell".Közölte, tekintettel arra, hogy ez összefügghet az országos lista nyilvántartásba vételével, ezért a mostani ülésen az OVB nem tárgyal az MDF országos listájának nyilvántartásba vételéről, erről várhatóan pénteken határoznak.
Az OVB nem tárgyal az MDF országos listájának nyilvántartásba vételéről
Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén nem dönt az MDF országos listájának nyilvántartásba vételéről, azzal megvárja a Fővárosi Bíróságnak a jelöltállításokkal kapcsolatos határozatait - jelentette be Szigeti Péter, a testület elnöke az ülés kezdetén.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.